Rakj rendet munkahelyeden salgó polcokkal és dőlj hátra!

Polcrendszer

A rendcsinálás pszichológiájával már számos szakirodalom foglalkozott, nincs ez másként a munkahelyünkön sem. Általában az ember hajlamos a halogatásra, ám egy idő után annyira kontra produktívak leszünk, hogy muszáj magunk körül is rendet rakni, ahhoz, hogy jól és hatékonyan végezzük el a ránk váró munka egészét. Nézzük meg, hogyan teremthetünk rendet salgó polcok segítségével.

Marad vagy megy?

Azért is olyan nehéz a rászánni magunkat, mert a folyamat velejáróra a selejtezés. 2 dologban lehetünk egészen biztosak: a végén rend lesz és sok dolog a kukába kerül mert évek óta nem vesszük hasznát és csak halmozunk. Ám a végén ránk áradó felszabadító érzés mindent felülír. És persze emlékezzünk a végén, hogy miért is vágtunk bele: Egy jó munkahely a rendről ismerszik meg többek között, az a felemelő, amikor nem kell gondolkodnunk, hogy pontosan mi és hol található irodánkban.

3 tipp, amely megszabadít az irodai káosztól

  1. Rendszerezd a felesleges és a használható holmikat 3 csoportba:

  • Archiválható azaz lefűzendő fontos
  • Elintézendő (további csoportosítás: dátum, név, feladat alapján)
  • Megsemmisítendő hulladék

Műanyag tároló dobozaink és ládáink tökéletes társak lehetnek az optimális rendszer kialakításában. Címke tartókkal pedig az extra könnyű lesz a jövőbeli beazonosítás.

  1. Névjegykártyák a salgó polcon

A névjegykártyák ideje lejárt. Manapság csak nagyon indokolt esetben adunk vagy fogadunk el névjegykártyákat, a fák védelme érdekében. Inkább emailt küldünk virtuális adatainkkal vagy üzenetben átküldjük a kontakt infókat. Igen ám, de mi történik az évek során felhalmozott óriási mennyiségű névjegykártyákkal?

Lenyitható műanyag dobozaink vagy műanyag dobozaink különböző osztókkal ellátva erre is tökéletesen alkalmasak.

  1. Pro tipp: A rendszerezés alphája és omegája, a kiinduló pont:
    Az
    UGP S1 csavarmentes salgó polc

A legfontosabb, hogy a már rendszerezett holmikat, eszközöket, mappákat és dobozokat egy stabil egységre bízhassuk. Egy olyan polcrendszerre, ami biztosan itt fog állni, akkor is ha évek múltán már mások rendezik át az irodát. Az UGP irodai kínálata pont erre lesz kifejlesztve, hiszen különböző méretű (magasság, szélesség) és polcmélységű ám a későbbiekben egyszerűen kibővíthető fém polcokat és állványokat kínál.

Rakj rendet munkahelyeden salgó polcokkal és dőlj hátra!

Fegyelmezett kontroll rendszer alatt esik a gyártás során ezáltal egyedülállóan hosszú élettartammal rendelkezik a használatba vétel után. A csavarmentes munkahelyi salgó polcok, akár 130-640 kg/polc terhelést is elbírnak egyfolytában és szüntelen. Felületük horganyzott sendizmir, amely egy kikezdhetetlen fémanyag. Minimális karbantartást igényel és nagyon könnyen tisztítható.

Innovatív és praktikus irodai termékeink, akár azonnal beszerezhetőek az UGP budaörsi telephelyéről vagy webáruházunkból! »»